Küldetésem

Meddőség: áldatlan állapot vagy termékeny időszak? Tiéd a választás!
A meddőség nem más, mint egy lehetőség, hogy kapcsolatba lépj Önmagaddal, és az önismereted útján megtaláld azokat a problémákat, melyek gátolnak a fogantatásban!
fiatal szülők és baba2

Megdöbbent, hogy a meddőséggel fogalakozó cikkek, ill. fórumok, mily mértékben támaszkodnak a biológiára, azaz az emberi test gyógyítására. Figyelmen kívül hagyják azt, hogy az embernek van még (legalább) két dimenziója: a lelki, valamint a szellemi része.

A meddőség okait kutatva az a meglátásom, hogy a teherbeesést jóval nagyobb mértékben befolyásolja az egyénnek milyen a lelki állapota, vagy az adott életszakaszához, valamint a környezetéhez való viszonya. Ezen területeket vizsgálva-kutatva igenis megtalálhatók olyan konfliktusok, el nem temetett, fel nem dolgozott, elfedett traumák, problémák, melyek megakadályozzák a megtermékenyülést, ami nem más, mint két sejt találkozása és egybeolvadása.

E két sejt bár részben a végtelenből érkezik, de egy Nő és egy Férfi közvetítésével. E két emberi lény pedig mindent átad ennek a szabad szemmel láthatatlan, de a világot oly mértékben befolyásoló és meghatározó apró kis élőlénynek. Ha bármelyikük oldalán elakadás, gát jelentkezik, akkor a nő képtelen a sejtjét megnyitni a világmindenség felé, a férfi pedig képtelen sejtjével a behatolásra.

A funkcionális meddőség
Meddőségről akkor beszélünk, ha rendszeres, fogamzásgátlás nélküli szexuális élet mellett egy év alatt nem következik be várandósság. Ennek lehetnek organikus (szervi) okai, de az esetek kb. 20%-ban a teherbeesés annak ellenére sem jön létre, hogy nem találnak a meddőséget indokló, diagnosztizálható problémát. Ha a fogamzás elmaradásának nincs orvosi magyarázata, ismeretlen eredetű vagy funkcionális meddőségről beszélünk.

Én nem tudok mást tenni, mint saját életem tapasztalatára, valamint a gondolkodásomra, elkötelezettségemre és belső hitemre támaszkodva arra buzdítani Téged, hogy keresd meg Belső Önmagadat, és lépj vele aktív, pillanatra kész kapcsolatba, mert a gyógyító erő Benned vannak! Az önmagadért vállalt felelősség nem adható át semmiféle orvosnak, gurunak, külső vagy belső látónak. Szükség van a segítőkre, útmutatókra, vezetőkre. De a lépéseket Neked magadnak kell megtenned, hiszen a választás a Tiéd: a meddőség vajon áldatlan állapot vagy termékeny időszak?

Meddőség terápiájáról bővebben itt olvashatsz: http://www.szimbolumterapia.com/terapia

Hol kezdődik a fogantatás?
Egyik hétvégén egy beszélgetésben témába került a meddőség kérdése. Akik ott voltunk, egyetértettünk abban, hogy nagyon összetett, és nagyon sokrétű e kérdéskör. A társalgás egy kérdést indított el, hogy vajon HONNAN INDUL EL AZ ÚJ ÉLET, hol kezdődik a fogantatás?

Szerintem egészen messziről kell elindulni, legalább úgy nagyjából 3-4 generációt illetve azok világát érdemes megvizsgálni, persze időben visszafelé.

Jellemző, hogy egy segítségért orvoshoz forduló pár az aktuális testi állapotát fogja visszatükröződve látni. Bár van orvos, aki óvatosan figyelmeztet a meddőség kérdésének lelki oldalára is, ám mintha elég nagy lenne a hárítás ez ügyben.
Innen tovább lépve egyből felvetődik a következő kérdés, vajon miért szégyellik, miért titkolják az emberek azt, ha meddők?

Tehát, miért mondom azt, hogy a múltat (is) feszegetni kellene, ahhoz, hogy teljes képünk legyen a jelenlegi helyzetről?
Mert mindaz, ami bennünk él és működik (most is ebben az adott pillanatban), többnyire a meg nem ismert tudatalattink szüleménye.
Az elmúlt száz év pszichológiai meglátásai már elénk tárták, hogy a tudatos gondolkodásunk pusztán egy kis rész az egész személyiség viszonylatában. A hegynek a csúcsa. És ami e hegycsúcs alatt lakik az még nem látható, nem érezhető. DE BEFOLYÁSOLJA az egész ember működését, ezzel pedig egy párkapcsolat, ill. bármilyen kapcsolat minőségét, sőt a rendszer egészét.

A múltunk rejtelem, legalábbis sejtelem. Vannak a tudatos szférában olyan lenyomatok, melyek mindenféle erőfeszítés nélkül bármikor előhúzhatók. A problémák okát feltáró munkában ezekkel sok dolgunk nincs, hiszen előttünk van (néha azért ezeket is érdemes megdolgozni).
Keresni azokat a gócokat, problémagyökereket kell, amelyek ott lenn a tudat mélyében táplálják a mai ember minőségét, hiszen az elménk minden információt őriz, és nem csak a saját életünkből, hanem jóval túllépve az egyén határait!!!

Vajon van-e összefüggés akkor, ha egy nő aktív szexualitást, egészséges életmódot és párkapcsolatot élve, nem képes megfoganni, pedig ő nagyon szeretné, ha közben egész gyermekkorában azon sajnálkoztak körülötte a felnőttek, hogy ó, milyen nehéz lesz neki, hiszen nő, és mennyit fog szenvedni, ha majd szülnie kell?
Persze erről nem tudott azonnal, nem emlékezett ezekre a megnyilatkozásokra, amikor magát a meddőség problémáját felismerte. Kellett egy belső, lelki munka: egy kérdésekkel, válaszokkal teljes időszak, aminek végén képes volt feldolgozni és ledönteni ezeket a mélyben rejlő tiltótáblákat.

A mai harmincasok felmenői között számtalan asszony a Ratkó-korszakban született. E kor hírhedt az abortusz tiltásáról, és a gyermektelenségi adójáról.
Akkoron nem egy nő úgy jött a világra, hogy az, aki őt megszülte, a háta közepére (sem) kívánta. Egyszerű a kérdés: az a nő, aki ma ennek a nemzedéknek a leszármazottja, vajon hogyan gondol tudatalattijában a gyermekáldásra? Hisz családi sorsából adódóan magában hordozhatja a gyermekáldás átkát.

Nem hagyható ki mindez abból a tényből, hogy ma a párok 15%-ában megállapítható a meddőség, ám közel a harmadában nincs igazolt biológiai ok, mégsem következik be a terhesség!!!!!

Tehát, hol kezdődik a fogantatás???

Meddőség terápiájáról bővebben itt olvashatsz: http://www.szimbolumterapia.com/terapia

Meddőség férfi módra
Az alábbi bejegyzésben azt boncolgatom, hogy mennyiben rejt a férfi oldalon meddőséget az, ha a szerepek nem működnek megfelelően.

Bizonyos nézőpontból az alábbi férfi szerepek teszik egész személyiséggé az erősebbik nem képviselőit:

  • király szerep,
  • katona szerep,
  • lovag szerep,
  • pap szerep,
  • Casanova szerep
  • apa szerep.

Részletesebben itt olvashatsz erről

Mindegyik szerep egy adott életkorhoz köthető, és van benne egy bizonyos folyamatos haladás. Nem szerencsés, ha egy-egy szakasz kimarad, vagy elnyomásba kerül, mert így a fejlődésben vak folt jön létre. Ugyanígy problémás, ha valaki elakad egy adott szinten.

Miért is fontos mindez a férfi meddőség szempontjából?

Úgy gondolom, akkor válhat valakiből önmagával megelégedett férfiember, ha mindegyik szakaszban képes volt a neki megfelelő mennyiségű töltekezésre. Így az élete folyamán megélheti a kiteljesedést, és olyan egész integrált személyiségként tud létezni, amelyben képes a folyamatosan váltakozó pillanatokban a megfelelő szerepet működtetni. Hiszen a magasabban működő szerepek nem nyomják el az előzőt. Az összesnek élőnek maradnia.

Meglátásom, ha valakit például nem tudott az édesanyja a király szerepben feltölteni, akkor nagyon sokáig (esetleg a problémája felismeréséig) képes csak ezért élni. Semmi más nem érdekli, csak az, hogy ő a király legyen, nem képes a továbblépésre, esetlegesen a többi szerep fel sem merül benne. És hogy is lenne képes az ilyen ember arra, hogy önmagának igényeit (ha csak időlegesen), de felfüggessze? Mert bárki mondhat bármit, a szülőség önátadással és időnként teljes önfeladással jár. Hogy lenne képes erre az az ember, aki még ott tart személyiségfejlődésének a legelején? Aki még saját maga akarja a király szerepet megélni? Lehet, hogy arra is képes ugyanez az ember, hogy lefogja, mintegy meddővé téve önmagát?

Persze a szakaszok alul- vagy elégtelen működése nem zárja ki azt, hogy valaki apa legyen. Ám meglátásom, hogy egész addig problémás lehet a viszonya a külvilág szereplőivel, amíg ezek az életszakaszok zavarosak, alul töltöttek, kielégítetlenek.

Miért van az, hogy párok tucatjai küzdenek a gyermektelenséggel? Éveket áldoznak arra, hogy családdá váljanak. Nagy nehézségek árán meg is születik, vagy születnek (nem ritka az ikerterhesség) a gyermekek, majd valami történik, és a párkapcsolatnak befellegzett. Hiszen korunkban igen magas a válások aránya, és ez alól az a párkapcsolat sem kivétel, amiben megküzdöttek az utódok megszületéséért…

Ha az apa szerep ijesztő…
De vegyünk egy egészséges személyiségszerkezetű férfit, aki eléri a Casanova szintet, ki is éli, majd lecsendesedik, kiválasztja élete párját. Elérkezettnek látják az időt, hogy egy szinttel feljebb ugorjanak és családdá nőjék ki magukat, így a férfi bevállalná a következőt, az apa szerepet. Társával 2 év próbálkozás után megkapják a stigmát: férfi meddő, mivel az ondósejtjei “nem működnek megfelelően”. Felkeresik az ilyen esetben szükséges orvosokat, érdeklődnek, milyen megoldások jöhetnek szóba. Mérlegelnek, és belátják, hogy mind emberileg, mind anyagilag roppantul megterhelő életszakasznak néznek elébe. A feleség ötlete, hogy keressenek lelkileg is támaszt, mert látja a környezetében milyen nehézségekkel teli időszak következhet. Ezen a ponton kerestek fel engem.

Amikor beszélgetni kezdtünk, viszonylag hamar kirajzolódott, hogy a férj valójában fél attól, hogy gyermeke legyen, mert nem érzete magában az erőt, hogy képes lenne egy olyan szerepet bevállalni, amihez nem volt igazán jó mintája. Azon túl, hogy apjával rém rossz viszonyban voltak, azt is látta maga körül, mennyi minden megváltozott a barátaik életében azzal, hogy szülők lettek. Ehhez társult az, hogy a reklámipar rózsaszín fátyolba burkolt üzeneteitől kiverte a víz. Nem bírta magát elképzelni, ahogy majd eljön az idő, amikor ő sütit süt a lánykájával, vagy vacsorát varázsol a mini csemetéjével. Nem hogy a konyhatündér szerepét nem tudta magára venni, még a férfi szereppel, az apa státusszal is nehezen tudott megbarátkozni.

E meddő férfival a terápiás találkozások sokkal inkább hasonlítottak filozofikus beszélgetésekre, és csak később merültünk a mélylélektan rejtett habjai közé.
Közös munkák eredményeként a házaspár kapcsolatában felszínre kerültek a szőnyeg alá söpört konfliktusok is. Mindketten belátták, hogy házasságuk a gyermekkoruktól hordozott illúzióik szerint működött, és idővel egész új dolgokat láttak meg saját életükből. Sikerült sok problémát átértelmezni, és kicsit reálisabban, talán emberibben kezdték egymást szemlélni, azaz levetkőzték illúzióikat a házasságról, és hús-vér emberi kapcsolatba kerültek.
Terápiás munkánk legvégső állomása az volt, hogy egy házastársi alkotmányt hoztak létre, melyben megállapodtak olyan pontokban, ami előreláthatólag segítette a szülői státusz szerepeivel való megbarátkozást is.
Akkor váltunk el, amikor a feleség állapotos lett, és később örömmel értesítettek, hogy egészséges gyermekük született.

Nekünk, nőknek igen nagy az előnyünk, hiszen már kisgyermekkortól készülünk az anyaság szerepére. A férfiaknak ez nem adatik meg. Bár nem szabad általánosítani, de a férfiak nagyobb hányada leginkább a gyermek 2,5-3 éves korától kezd ráérezni azokra a helyzetekre, melyben apa szerepében kiteljesedve érzi magát. Ezek a férfiak, míg kisebb korú a gyermek, nehezebben találják meg a közös hangot csemetéjükkel. Persze, mint minden, ez is tanulható. Van olyan férfi ismerősöm, aki az első gyermekével 3 éves koráig semmit nem tudott kezdeni, nem volt hozzá belső lelki eszköze, így kudarcokkal teli éveket élt meg. A második csemetével kissé előbb találták meg a közös hangot, a harmadik gyerkőccel viszont a második évben már ő maradt otthon, és ő igényelte a gyedet. Ennek a férfinak 3 gyermek és 10 év kellett, hogy megérjen az apa szerepre.

Ne hagyd, hogy leteperjen!

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
– részlet –
„Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.
De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szél fújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. “Dehogy eresztlek – gondolom -, dehogy”!
Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megvakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé… És már kopog is, kopp… kopp. „

Ismét belém sajdított ez a nagyszerű pár sor. Elég későn került kezembe a könyv. Gyerekként csak a filmváltozatát faltam, dehogy akartam én olvasni. Azóta se győzöm bepótolni, mert annyi minden kimaradt. Ám ami késik, az nem múlik. Nekem most jött el a mesék ideje. Nem bánom, mert így felnőttként egész máshová törnek be a sorok adta érzések, gondolatok.

És hogy mindez, mit keres itt a meddőség címszó alatt?
Hát a szomorúság okán, ami leteríti egy idő után a párokat, akik hónapról hónapra szembesülnek azzal, hogy megint nem sikerült egy új életnek belőlük megfogannia. Nagy tragédia ez. Megtöri még a legösszerendezettebb lelket is. A kérdés csupán, ki mit kezd ezzel a helyzettel?

A legnagyobb baj, ha meddőség csapása szállt rád, ha benne ragadsz, és ellep Téged mindaz, ami Lázár Ervin soraiból átsüt. Belep mindent a bánat, az elkeseredés, a Nagybetűs Szomorúság.
Meddőség esetében nem marad más cél, mint új életet nemzeni. Az „AKAROM AZT A GYERMEKET” érzés könnyen eltakar mindent, ami egyébként fontos lenne, és ami talán épp megsegítené a párt abban, hogy családdá változzanak. De mivel a fogantatás hónapról hónapra elmarad, hát jönnek a komorabbnál komorabb pillanatsokaságok.

Teljes valójában nem tudhatom, hogy mi is irányítja a fogantatást, de mélyen hiszem és vallom, hogy nem szabad a dolgokba beleragadni. Mindig meg kell állni, és tudni kell elengedni mindent, ami körülvesz. MINDEN csak időlegesen a SAJÁT TULAJDONUNK! Soha nem tudhatjuk, mikor minek kell következnie az életünkben. Írhatjuk mi magunk sorsunk könyvét, és inkább ezt is javaslom a hozzám fordulóknak, semmint sodródjanak, elúszva a lehetőségeik mellett. De ugyanígy maradnia kell az életünkben egy Nagy Kapunak, amin bármikor beléphet a mindenen felüluralkodó, és mindent átszövő Örök Teremtő Élet lehetősége.

Meddőség testben, lélekben vagy gondolkodásban?
Az elmúlt év január 1-i napján fogadalmat tettem, hogy visszaveszek az őrült tempómból. Eddig jól is megy. Ebben a lelassult állapotban azért sok új területre próbálok bekukucskálni, így érthetően saját magamban is új dolgokkal találkozom.
Ilyen élményem volt, hogy a napokban megjelent egy régebbi meditatív állapotban nyert belső képem, amit a kettes, vagyis “piros” metrón életem át. Jó-jó, ez az élmény nem volt új, hiszen majd 20 éve éltem meg, de megerősített abban, amiben egyre erősebben hiszek, amiért egyre többet próbálok hozzá tenni terápiás munkámhoz.

Még kiskölyök voltam, amikor első menstruációm jelentkezett. Ahogy az lenni szokott, rém banális volt a szituáció. Sajnos nem állt mögöttem az anyám, aznap az apai nagymamám vigyázott ránk. Annyira vártam azt a napot, hogy igazi nő legyek. Aztán annyira utáltam azokat az időszakokat, mert valami iszonyat fájdalmakat éltem át. A körmömmel képes lettem volna levakarni a panelfalról akár 10 réteg tapétát, csak enyhüljenek görcseim.

Nem vett komolyan a környezetem. Elég zűrös időszak volt…

Az orvosi kivizsgálásokig hosszú idő vezetett. Ám ez se volt kéjutazás, sőt. Elképzelhető, hogy kezdő kamaszlányként milyen érzés orvosok tucatjai előtt lemeztelenítve feküdni, akik érthetetlenül állnak a történetem előtt. Merthogy akkoriban az endometriosis nem volt ilyen “népszerű” ismert betegség, sőt. Leginkább az volt a gond, hogy túl fiatalnak ítéltek e kórhoz. Így vagy fél évet tanakodtak azon, hogy egyáltalán adhatnak-e nekem, tininek erről diagnózist. Ebben úgy bíztam, mint a megváltóban, pedig csak eztán jött az igazi döbbenet.

Az első “nagyon” professzor hormonkészítményekkel bombázott. A második már műtétekkel akart rajtam gyógyerőként nyomot hagyni. Amikor naiv fejjel megkérdeztem, hogy felébreszt-e az eljárás közben (melynek célja a probléma nagyságának laparoszkópiás feltérképezése lett volna), hogy megkérdezzen engem, ki akarom-e műttetni nőiségemet, akkor felháborodva mordult rám: “Nincs nekem két altatásra időm, el tudom dönteni, hogy mit kell tennem!”

Ez, mint hideg zuhany dermesztett jéggé. Mi van? Hogy én nem dönthetek a saját testem fölött? Hogy más, egy idegen akarja megmondani, hogy a petefészkemet, ill. a méhemet ki akarom-e műtetni? NA EZT NEM!!!!
Tomboltam magamban. Hisz megoldást nem kaptam, gyógyír a bajomra már évek óta nem volt. A Nos-pa és Algopyrin tablettákat már levélszám ettem, sőt volt olyan, hogy ampullából egy az egyben megittam olyan fájdalmaim voltak.

Miután a műtéteket lemondtam, mert nem vállaltam a kockázatot, a véletlen folytán akadtam egy természetgyógyászati rendelőre. Itt találkoztam először a természetfelettinek gondolt, ma már részemről, transzperszonális szemléletű gyógyítással. Hamar rátaláltam magamban a bajok forrására, és segítőm közreműködésével testileg pár hét alatt meggyógyultam.
Ennek az útnak volt része egy ellazult állapotban lévő kép behívása, melyet már bevezetőmben említettem. Egyik terápia után épp a munkahelyemre metróztam, amikor is az út ideje alatt behívtam méhem képét, ami egy narancs formájában jelent meg. A narancs téli “díszben” pompázott, szegfűszegekkel volt tarkítva. E belső mentális képernyőmön megjelenő dísznarancsból egyesével húzogattam ki a fűszereket, jó sokat. Nagyon életszerű volt, még ma is megborzongok, és emlékszem napokig eme alig 10 perces belső meditatív állapot hatása alatt voltam.

Később egy íriszdiagnosztikus a betegséget ismét kiolvasta pilláim közül. Megdöbbentett, de a szememben látott kép alapján, ő is azt javasolta, hogy ne hagyjam meg a belső női szerveimet, nem lesznek működőképesek!!! Majd felkészített arra, hogy gyermekeim se fognak természetesen foganni, oly nagy a “baj”, leginkább a jobb oldali petefészkemet vélte elveszettnek. Igencsak csodálkoztam, de eszem ágában sem volt ezzel a témával foglalkozni, gyermekáldás ügyében nem kívántam még állást foglalni. Mondjuk leginkább megnyugodtam, hogy egyszerre két problémával kevesebb, hiszen így a fogamzásgátlás sem gond.

Nos, meghazudtolva az sok-sok tudomány képviselőjét, egy görögországi nyaralás ellazult pillanatai között fogant meg a nem várt, első gyermekem abból a jobb petefészkemből, amit többszörösen halálra ítéltek. Forgott velem világom a csodálkozástól, hogy ez nekem, a szinte “lemeddőzött” nőnek, csak így “akarás” nélkül, mindenféle baljós jóslat ellenére sikerült.

Azóta sem hiszek másban, mint abban, hogy a teremtő erő energiáját kihagyni vétek bármiből. Hiszem azt, hogy nem lehet mindent akarni, van egy magasabb rendű cél, aminek időnként jóval nagyobb a hatása felettünk.

Hiszen miért van az, hogy egy arra elszánt nő és férfi legegészségesebb sejtjeit az orvosok kiválasztják, azokat a világ legmodernebb eszközeinek segítségével összeengedik, majd a megtermékenyült petesejtet mesterséges úton a nő méhébe visszahelyezve nem sikerül a fogantatás? Se egyszer, se kétszer, se százszor… Pedig minden a legideálisabb volt, és még sem. Hol lehet elásva a probléma gyökere? A testben, a lélekben, a szellemben?

A válasz abban van, aki ezt a problémát kapta. Hogy mit kezd vele, már az ő saját egyéni döntése, de kár feledni: “A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés választás dolga.” – Buddhista közmondás